MENÜ
"Az energia nem vész el,
      csak átalakul."
        Versenyfelhívás a
       2011/2012. tanévre

                    


  

                               

 

 

 

 

 

 

Szeretettel köszöntjük a jelentkező iskolák tanárait és diákjait.Várjuk a 7. 8. osztályos 4 fős tanulócsoportokat az isaszegi Damjanich János Általános Iskola által szervezett, 2011/2012 évi,

„Az energia nem vész el, csak átalakul.”

című komplex természettudományi vetélkedőn.

 

„Az utóbbi évszázadokban, évtizedekben a természet használata helyenként túlzott mértéket ért el, és ennek következményeként az ember lakóhelye, környezete sem csak előnyére változott. Ez a folyamat egyre többünkben tudatosul.

Világszerte, így Magyarországon is minden dokumentum megemlíti, hogy a „környezeti nevelésnek, azaz a tudatformálásnak alapvető szerepe van a környezeti gondok megoldásában.” Sólyom László a Nemzeti Környezeti nevelési stratégia előszavában írta le ezeket a gondolatokat 1998-ban.

 

Vetélkedőnk célja:

Elősegítse a tanulók környezettudatos magatartásának, életvitelének kialakulását annak érdekében, hogy a felnövekvő nemzedék képes legyen a környezeti válság elmélyülésének megakadályozására, elősegítve az élő természet fennmaradását és a társadalmak fenntartható fejlődését.

A feladatok megoldásában minden csapatnak szüksége lesz kreativitásra és az elméleti ismeretek gyakorlati alkalmazására is.

A következő e-mail címen: energiatudatossuli@gmail.com érhetitek el a szervezőket!

Hírek

  • ORSZÁGOS DÖNTŐ
    2012-04-30 11:11:08

    Kedves Csapatok!

    Felkerültek az ORSZÁGOS DÖNTŐRŐL a képek!

    Országos Természettudományi Vetélkedő Döntő 2012. 04. 28.

    http://www.damjanich-iszeg.sulinet.hu/ Galéria

    Gratulálunk valamennyi

    résztvevőnek és felkészítő tanáraiknak!!

    A Szervezők

Asztali nézet